01 02 03 05

Hátrányos helyzetű településen élők, perifériára szorult családok gyermekeinek, fiataljainak segítése a felnőtté válási folyamatban iskolás kortól.

Mert hisszük, hogy az Életnek fejlődnie kell. És hisszük, hogy az élet minden résztvevőjének ezen az úton kell haladni. Valamely módon ehhez mindenkinek segítségre van szüksége.

Célunk felismerhetővé tenni már a gyermek beiskolázásától a felnőttség eléréséig a tanulás által elérhető életlehetőségeket, a saját maga fejlesztésének szükségszerűségét. Szélesíteni a látókört, bővíteni az ismereteket az élet minden területéről az életkorhoz igazodóan. Segítséget adni saját tehetségének felismeréséhez, fejlesztéséhez, eljutni az örömmel végezhető tanuláshoz és munkához. Kialakítani az igényt a fejlődéshez, megmutatni a lehetőséget a hátrányos helyzetből való kilépéshez.

Erkölcsi normák felismeréséhez mintákat találni, igazodási, életvezetési mintákat mutatni. Segítséget adni a felnőttség eléréséhez, az önmagáért felelősséget vállalni tudó személyiség kialakításához.

Segíteni felismerni, mit tudok építeni saját alapomból, mi a képességkészletem, mi az alapom, miben van tehetségem, mit tudok és mit kell tennem hozzá, hová juthatok általa, hogyan tudom az életembe beépíteni, általa hogyan lehetek kiteljesedő, felelős felnőtt ember. Megmozgatni azt a törekvést, hogy személyesen fontossá váljon a fejlődés, igény legyen a változás és változtatás, bízzon saját erejében és vállalja az érte való önfejlesztő munkát.

Az alapítvány célja kialakítani, kidolgozni egy olyan programot, amelyben a fentiekben meghatározottak megvalósíthatóak és amely szélesebb körben is elterjeszthetővé válik. Ehhez megtalálni a módszereket, közreműködő szakembereket és magánerőt, és az anyagi forrásokat.

Kisberényben megkezdett munkánk a helyi önkormányzati épületben zajlik, ahol egy 25m2-es helyiséget kaptunk használatra. Alkalmanként a nagytermet is igénybe vehetjük nagyobb létszámú programhoz. Köszönjük. Itt fűtés, világítás, vizesblokk, Wi-Fi áll rendelkezésünkre térítésmentesen. Ebben az épületben van a falu kis könyvtára is, Ica nénivel. Kölcsönösen segítjük egymás munkáját. Megmutatjuk az épületet!

 Kisberény Önkormányzat

Célunk

Hátrányos helyzetű településen élők, perifériára szorult családok gyermekeinek, fiataljainak segítése a felnőtté válási folyamatban iskolás kortól.

Segítünk

Segíteni felismerni, mit tudok építeni saját alapomból, mi a képességkészletem, mi az alapom, miben van tehetségem, mit tudok és mit kell tennem hozzá!

Minták

Erkölcsi normák felismeréséhez mintákat találni, igazodási, életvezetési mintákat mutatni!

Személyiség

Segítséget adni a felnőttség eléréséhez, az önmagáért felelősséget vállalni tudó személyiség kialakításához!

Kapcsolat

Telefonszám: +36 30 947 1657
Email: abadil@abadil.hu
Website: www.abadil.hu

Abadil Alapítvány
8693 Kisberény, Petőfi Sándor utca 000132/0004
Szervezet vezetője: Spiesz Orsolya Kurátor